2013. február 24., vasárnap
Egy ponton majd rájössz, hogy valakiért vagy valamiért olyan sokat
tettél, hogy az egyetlen lehetséges lépés az, ha megállsz. Hagyd őket
békén. Sétálj el. Ez nem olyan, mintha feladnád, és nem olyan, mintha
nem próbálkoznál. Annyi az egész, hogy meg kell találnod a határt a
határozottság és az elkeseredettség között. Ami tényleg a tied, az úgy
is a tied lesz, ami pedig nem, az nem számít mennyire keményen
próbálkozol, úgysem lesz soha...
2013. február 23., szombat
Azt hiszem, azt hiszem amikor az egésznek vége, tudod, egyszer csak
visszajönnek és bevillannak a dolgok. Ez pedig olyan, mint az emlékek
kaleidoszkópja, csak visszajön minden, még ha közbe Ő nem is. Amikor
megláttam, szerintem egy részem már abban a pillanatban tudta, hogy ez
megtörténhet. Nem arról van szó, amit mondott, vagy amit tett. Az
érzésről szólt, ami ezzel együtt járt, és a legnagyobb őrültség az, hogy
sosem gondoltam volna, hogy egyszer ugyanígy érzek majd. Nem tudom,
hogy így kellene-e. Tudtam, hogy ez a világ túl gyorsan halad és
túlságosan is elvakít. De csak azt gondoltam: hogy a pokolba kerülhet az
utadba valaki, aki úgy néz ki, mint egy angyal, amikor mosolyog? Talán ő
is tudta ezt, amikor meglátott. Azt hiszem elvesztettem az egyensúlyom.
A legrosszabb része pedig nem az volt, hogy elveszítettem őt, hanem az,
hogy elveszítettem önmagamat.
Nemcsak
azért szeretlek, ami vagy, hanem amivé válok, amikor velem vagy.
Nemcsak azért szeretlek, amivé magad tetted, de azért is, amivé engem
teszel. Szeretlek, mert minden hitnél többet tettél velem azért, hogy jó
legyek, és jobban bármily végzetnél, tetted, hogy boldog is legyek.
Egyetlen érintés nélkül tetted ezt, szavak nélkül, jelek nélkül. Puszta
lényed által művelted mindezt. S talán épp ez a barátság lényege.
Elképzelem, mit érez két ember, mikor hosszú évek után találkoznak.
Azelőtt sűrűn érintkeztek, tehát azt hiszik, azonos tapasztalat, azonos
emlékek fűzik össze őket. Azonos emlékek? Itt kezdődik a félreértés: nem
azonosak az emlékeik; mindketten két-három szituációt őriznek
a múltból, de ki-ki a sajátjait,emlékeik nem hasonlítanak, semmi közük
egymáshoz, még csak mennyiségileg sem mérhetők össze: egyikük jobban
emlékszik a másikra, mint viszont, nem csupán mert az emlékezőtehetség
egyénenként különböző (ez a magyarázat még mindkettőnek istenes),
hanem (és ezt már kínosabb beismerni), mert nem egyformán fontosak
egymásnak...
:/
:/
2013. február 21., csütörtök
Ha szeretsz valakit, tiszta szívből, akkor sohasem felejted el. Nem
számít mi történt, mennyi idő telt el, szeretni fogod. Úgy érzed
túlléptél, hogy többé már nincs rá szükséged, a szívedben mégis úgy
őrzöd az emlékét, mint életed tavasza. S egyszer, ha szembejön veled,...
rád mosolyog, s életedről kérdez, csak annyit tudnál felelni:
hiányos... Mert este, mikor lefekszel, párnádra hajtod fejed, elindul a
kisfilm, peregnek az emlékek és a könnycseppek....
:'(((
:'(((
Amikor fiatal vagy, néha úgy érzed, semmi sem bánthat, mintha
sebezhetetlen lennél. Az egész élet előtted áll, és nagy terveid vannak.
Nagy tervek, hogy megtaláld a tökéletes párt, aki kiegészít téged, de
ahogy öregszel, rájössz, hogy ez nem is annyira könnyű, és csak az
életed végén jössz rá, hogy azok a tervek csak egyszerű tervek voltak. A
végén, amikor visszafelé tekintesz, ahelyett, hogy előre figyelnél,
hinni akarsz benne, hogy megtetted a legtöbbet, amit csak tudtál életed
során......
Akármilyen hihetetlen, igenis van olyan férfi, aki nemcsap be, aki
hercegnőmnek hív, aki sminknélkül, kócosan is szeret,aki ágybaviszi a
reggelidet, segít ha valamit nemtudsz és mindezek közben nem néz
hülyének, nem használ ki, izgul érted ha elmész valamerre,igen..létezik
ilyen férfi.. Ő az apukád... :)
2013. február 20., szerda
2013. február 2., szombat
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)